Tóth István nyá. hőr. alez.
Született: 1933. március 19-én, Törtel
Elhunyt: 2011. 01.06-án, Kelebia
1951-ig szüleivel dolgozott, mint egyéni gazdálkodó.
1952-53-ban a Csepeli Vas és Fémművekben dolgozott, majd 1953. november 13-án vonult be sorkatonai szolgálatra a Határőrséghez.
Az egyenruha szeretete, a haza szolgálatának hívó szava Tóth István életében a rendíthetetlen tanulást és a folyamatos fegyveres kiképzésen történő aktív részvételt jelentette.
Élete végéig tanult, a határforgalmi ismertek teljes elméleti és gyakorlati tárházát tudta.
Ebben a hivatásban és szakmában a másokért, közösségekért végzett szolgálatban töltötte el élete aktív és nyugállományú éveit.
Három és fél évtizedet szolgált a Határőrségnél.
A BM Határőrség Kiskunhalasi kerület Parancsnokság Kelebia Forgalom Ellenőrző Pontról 1988. március 31-én vonult szolgálati nyugdíjba, a nyugdíjkorhatár felső határának elérésével.
Tóth István alezredes úr életpályája a haza fegyveres szolgálatában 1953. november 13-án, Nyírbátorban, a határőr sorkatonai szolgálatával kezdődött meg.
A kiképzését követően a BM Határőrség Kiskunhalasi Kerület Parancsnokság, Kelebia FEP-re került, ahol 1956. november 10-ig szolgált. Ezt követően dolgozott a Kunbajai Állami Gazdaságban és Budapesten, a Büntetés-végrehajtásban.
1958. január 15-én a BM Határőrség Kiskunhalasi Kerület Parancsnokság tényleges állományába került, mint továbbszolgáló tiszthelyettes.
1962. január 25-én került hivatásos állományba a Kelebia FEP-n , mint útlevélkezelő.
Tiszti képzését követően 1963. október 01-én kinevezték alhadnaggyá.
Elöljárói bíztak benne, s Ő te tette a dolgát, maradandót akart létrehozni.
Mindig képezte magát, tanulni akart, s tanult a munka, a család és a szolgálat mellett. Technikai tiszti teendői, a szakmai képzés, a példaadás és példamutatás az iskolapadhoz vissza-visszaszólította.
1969-ben eredményesen fejezte be a BM Rendőrtiszti Akadémiai tanulmányait.
Kelebia vasúti átkelőhely volt életének színtere. Kelebia FEP-n a határforgalmi szolgálati feladatait szakmailag magas szinten látta el.
A Kelebia FEP és a későbbi Kelebia HFK, Tompa HFK parancsnoki és vezető állománya sokat tanult Tóth István alezredes úrtól. Tanári méltósággal adta át ismereteid fiatal munkatársainak, s felelősséget viselt értük, mint ember, és mint a határőr szakmát és hivatást választó tiszt.
Irányító tiszti tevékenységével nagyban hozzájárult a Kelebia FEP szakmai eredményeihez.
Nagy jártasságot szerzett a határforgalmi technikai eszközök alkalmazásában, munkájában e téren is a pontosság és megbízhatóság jellemezte.
Munkája elismeréseként 5 esetben kapott soron kívüli kitüntetést, 16 esetben kapott különböző szintű dicséretet, jutalmat és elismerést.
Kiváló szolgálatát fémjelzi a Belügyminiszter által adományozott Haza Szolgálatáért Érdemérem bronz és arany fokozata, továbbá a Közbiztonsági Érdemérem ezüst fokozata.
Aktív és nyugállományú érdemei elismeréseként 2007. október 23-án az Igazságügyi és Rendészeti Miniszter nyugállományú határőr alezredesé léptette elő.
Gyertyagyújtás emlékére: www.gyertyalang.hu
Képek a temetésről: